2009. április 30., csütörtök

szépfőzelék

Szeressük nézni, amit készítettünk!

20090429 szépfőzelék premier plánban

Ez ma igazán aktuális, ma könnyű. A nyers – fog tisztító – része a póréhagyma, a zeller karika, az alma. A közepét így készítsük:

A finom lencsét krémesre főzzük úgy ahogyan van. Vele egy időben a kedvenc repceolajunkban egy-két percig főzzük – igen, mintha az olaj víz lenne, mert elmerülnek benne a hozzávalók – a fokhagymát és vöröshagymát őrölt pirospaprikával és kanalak között összenyomott dióval, reszelt – amúgy préselésből visszamaradt – répát, és az utolsó percben hozzá adjuk az okosan előtte keresztben ketté vágott sóska leveleket, csak hogy összeugorjanak, megédesüljenek.

20090429 szépfőzelék

A kettő összekeverése után a lencse felszív némi olajat, összeérik a kettő. Egészségünkre! Köszönjük meg szépen.

(forrás: Nyersfőve)

burgonyapüré :) böjtölőknek

20090430 burgonyapüré alapanyagok

És milyen szépek! A répák 4 kockacukor méretűre vágásától, a zellertől és a fejes salátától eltekintve az egész pempősre készül. Vegyünk néhány szem burgonyát, ahogyan termett (a krumplis zsákból kivéve) úgy mehet bele egy lábasba rotyogni fűszerekkel, a répákat az utolsó fél percben érdemes bele dobnunk a vízbe, hogy melegek legyenek nyersen. A diót egynapos áztatás után két kanál között összetörjük, a fokhagymát apróra vágjuk. A lenmagolaj tartja össze ezt az ételt, teszi pépessé. A hátsó sorban látszik még némi vöröshagyma, én például azt választottam, a saláta díszítés maradt.

20090430 burgonyapüré kész

Villával összetörjük, és lakmározunk gyertyafénynél. Köszönet érte.

Böjt közben tartsunk ki a forrásvíz és az Úr Igéje mellett!

(forrás: Nyersfőve)

2009. április 26., vasárnap

Sóskakrémleves

Különleges leves azoknak, akik szeretik a sóska nyers, savanyú ízét. Frissítő kánikula leves. Igaz, még nincs itt a nyár, de nekem már a kertben kibújt a tavalyi sóskám, így pillanatok alatt kész volt a friss, nagyon illatos sóskakrémleves!




Hozzávalók:
1 marék sóska (bocs, de nem tudok más mennyiséget megadni)
1/2 avokádó
1/2 banán (vagy édesítőszer)
1 pohár tiszta víz

napraforgó mag, tökmag

A magok kivételével mindent jól összeturmixolunk. A banánt édesítőszer helyett használtam. Kell bele, mert tényleg tömény savanyú a sóska.

Tányérra öntjük, magokat szórunk a tetejére.


A recept eredetileg Gitta nyersétel blogján jelent meg.

2009. április 25., szombat

Töltött párolt rizsgombócok


Az első recept, amivel én is bejegyzek ezen a blogon. Ez volt a nagyszombati ebédünk, a nagy sikert aratott, bár nem mondom hogy nincs vele macera:) Egyetlen fotót sikerült lekapnunk róla, remélem a lényeg kiderül belőle.

pita, palacsinta, ki-hogy-nevezi

Amikor az embernek sok repceolaja „jár” a lejárat felé, bármijen alkotásra kész. A repce olaj – figyeld a későbbiekben – amúgy nagyon jól állja a hőt, nem füstöl, gőzölög, ég. Máskor persze jónyers módra hevítés nélkül használjuk. Hidegen utánozhatatlan íze van neki :) Dicsőség az Úristené a repce receptjéért!

20090413 pita-palcsinta repce

Vegyünk finom tönkölybúza lisztet – lehetőleg frissen, oxidáció nélkül a malomból – keverjük össze a kívánság szerint rizsliszttel – lehet nyers rizstej készítésből visszamaradt rizs-gipsz :) is. Ebbe használ egy csöpetnyi szódabikarbóna. Jöhet rá a forrásvíz és a repceolaj. Íme:

20090413 pita-palcsinta folyékony liszt

Arányok nincsenek, voltak a készítés idején, ám a mérésüket érzésből végeztem. Marad az együttérzés velem :) Alacsony peremű serpenyőt használjunk, és már pörkölünk is!

20090413 pita-palcsinta félig sült

A türelmünk teremjen rózsát: a szelíden készített pita-palcsinta két réteggé sül, lyuktalan – mondhatjuk lyukatlannak, luktalannak is – tészta esetén a kettő közti gázképződés felfújja. A képen leeresztés után van.

20090413 pita-palcsinta kész termék

Korábban készítettem a tésztáját paprikásan vagy köményesen is. Határ a fűszeres polc széle. Töltsük nyers növénnyel, salátával, vagy édes olajosmagkrémmel, például áfonyás kesudióval. Hozzá, elé vagy utána együnk sok nedveset, mert ebben vajmi kevés a nedü, testünk viszont kétharmad rész víz.

(forrás: Nyersfőve)

Kőrözött hajdinából

A kolbászkrém és a diókőrözött keresztezésének eredménye ez a remek krém, pástétom, kinek hogy tetszik.


Az alapja megegyezik a kolbászkrém alapjával, az ízesítése viszont jobban hasonlít a dióból készült kőrözött receptjére. Megmondom őszintén, hogy a dió az én gyomromnak nehéz, az ebből készült ételekből csak keveset tudok enni. Ez a kőrözött viszont olyan finom, hogy ebből egyszerűen nem lehet keveset enni!

Kőrözött hajdinából:

2-3 csésze csíráztatott hajdina (a világos hajdinát ajánlom)
1 csésze őrölt napraforgó mag
1-2 kanál citromlé
fűszerek: 1-1 teáskanál pirospaprika, őrölt kömény, feketebors


A hajdinát kevés vízzel összeturmixoljuk, majd átöntjük egy keverő tálba. Annyi őrölt napraforgó magot adunk hozzá, hogy egy jól dolgozható massza legyen. Hozzáadjuk a fűszereket, jól elkeverjük, és már kész is van. A fűszerezést lehet intenzívebben is művelni, kóstoljátok, és alakítsátok tetszésetek szerint!
Ehetjük magában, krékerre kenve, vagy paprikába töltve. (aki nem nyers, az persze jó barna kenyérre is kenheti)

Íme a tegnapi ebédem: hajdina kőrözöttel töltött paprika céklás-répás-savanyúkáposzta salátával.


Az eredeti receptet Gitta nyersétel blogján találod.

2009. április 24., péntek

Vega halászlé

A honlapomon feltettem a találós kérdést, hogy a képen látható étel vajon mi lehet. Azok tippeltek jól, akik padlizsánra gondoltak. Ugye teljesen úgy néz ki, mintha hal lenne? Szerintem kissé túlságosan is. Legközelebb megspórolom a padlizsánszeletek belefőzését, viszont a lé az eddig kóstolt legjobb hamis halászlé. Mivel mi bajai módra esszük, ezért tésztát főztem hozzá. Bográcsban főtt a lé, úgyhogy kiválóan alkalmas bográcsos baráti összejövetelekre.



Hozzávalók:


2 fej hagyma
1 piros húsú paprika
2 paradicsom
3 szem krumpli
2 padlizsán
2 ek őrölt pirospaprika


A zöldségeket kockára vágtam, sóztam és annyi vízzel feltettem főni, amennyi bővel ellepte őket. Mikor forrt a lé, beleszórtam a pirospaprikát, majd az egészet puhára főztem. Akkor leturmixoltam, és akinek van kedve ezt a képen látható halászlé-imidzset létrehozni, az egy padlizsánt vágjon hosszában 8 részre, és azt főzze bele a lébe. Aki pedig bajai (mint én), vagy tésztával szereti a halászlét, főzzön hozzá gyufatésztát, vagy ahhoz hasonló tésztát :))

2009. április 21., kedd

vega-saslik

egy ötlet arra az esetre, ha többen jönnek vendégségbe és jó az idő.

a képek egy tavalyi alkalommal születtek. akkor zukkinit, és gombát pácoltam fűszeres olajban, majd paradicsommal, kaliforniai paprikával, hagymával, és fokhagymával felváltva nyársakat készítettem, és faszén fölött megsütöttünk.





salátát csináltam hozzá, tölgysalátából, narancssárga kaliforniai paprikából, paradicsomból és lilahagymából. meglöttyintettem olívaolajjal, és mehettek a saslikok mellé.





eredetileg a vegasztrománián.

Vendégváró vidám rizs

Hozzávalók:
  • 1,5 bögre rizs
  • 3 mk só (finomítatlan)
  • 1 tk kurkuma
  • 10 dkg spenótlevél
  • 1-2 ek almalé
  • olivaolaj (extra szűz, első hideg sajtolásból)
Elkészítés:

Mindegyik színhez fél bögre rizst használunk. Egy adagot megfőzünk hagyományosan 1.5szeres sós vízben. Egy adagot úgy főzünk, hogy 1 mokkáskanál sót és 1 teáskanál őrölt kurkumát teszünk a vízbe. A harmadik adaghoz pedig szintén teszünk 1 mokkáskanál sót és spenótkrémet. Ez utóbbit úgy készítjük, hogy a megmosott és kierezett spenótleveleket összeturmukszoljuk 1-2 evőkanál 100%os almalével.
Mikor elkészültem a különböző színű rizsekkel, tálalás előtt mindegyikhez kevertem egy kevés olivaolajat.

2009. április 17., péntek

Gizi szelet


Ezt a süteményt először a karácsonyi Angyalkás GBT-re készítettem. Valójában azonban szinte minden hónapban eszem ilyet, mert a Hugicám kedvencéről van szó, amit Anyukám viszonylag gyakran készít. Ez persze az eredetinek egy reformosított verziója, de az ízén ez nem változtat!

Az alapját egy csokoládés piskóta képezi, ami nálam egy jól bevált recept alapján készül. A recept Katanyakától származik és annyira jó, hogy bármilyen sütit készítek, ezt használom alapnak. Még soha nem volt olyan, hogy ne sikerült volna!

Hozzávalók:

- egy tepsi vegán piskóta (a receptjét itt találod)
- 3 dl rizstej
- 3 evőkanál tönköly dara
- 25 dkg margarin
- 20 dkg cukor
- kevés vanília
- 1 tábla étcsokoládé
- 2 evőkanál kakaópor
- 10 dkg növényi margarin

A krém a következőképpen készül: a tejet és a darát összekeverjük és keményre főzzük. Ha kihűlt, hozzáadjuk a vaníliát, a cukrot és a 25 dkg margarint, majd robotgéppel egyenletes, habos krémmé keverjük és a kihűlt! piskótára simítjuk.

A sütemény tetejére csokoládébevonat kerül, melyhez kicsi vízzel megolvasztjuk a csokoládét, hozzáadjuk a kakaóport és a margarint, majd mikor szép, fényes mázat kapunk, óvatosan bevonjuk vele a süteményt.

Szeletelés előtt érdemes 1-2 órára hűtőbe tenni, hogy a csokoládé megszilárduljon. A bevonat akkor jó, ha nem túl kemény, vagyis szeleteléskor nem törik, hanem szépen vágható. Ha törik, az azt jelenti, hogy kevés volt benne a margarin. Ebben az esetben legközelebb tegyünk bele egy kicsit többet.

Jó étvágyat!

vegán fagyi

20090407 vegán fagyi közeli

Minap leültem a gugli elé fagyizni, ám nem sikerült. Mindenki ír tejmentességről, fagyiról, még recepteket is találtam, ám sehol egy tipp, egy cím, hogy hová menjen ez ember. Bevallom – így utólag már teljesen nyilvánvalóvá vált – a gondolat hajtott, hogy lenni kell min. egy helynek, ahol ilyesmi terem és árusítják. A fagylalt maga – feldolgozottságánál fogva – a táplálék kategória szélére esik: egy fürt málnát már nehéz felismerni a tölcsérben.

Emlékeim között turkálva többször beugrott, hogy hallottam a Csaba utcában (a Moszkva mögött van a Városmajor szélén) egy helyről. Istennek hála a Csaba utca oly' rövid, a keresőben meg lehetett találnom a fagylaltozót. Rövid telefonnal lecsekkoltam, hogy ők a vegán fagyisok, náluk készül vegán fagyi. Nem is egyféle! Egy-két napra rá megjelentem náluk a délutáni csúcsban, ahol csak addig jutottunk, hogy megbeszéltük a keddi nyitás előtti időpontot beszélgetésre, fotózásra.

20090407 vegán fagyi totál

Az Artigiani Gelatiról sokat lehet olvasni a neten, hallani a városban. Ez általában a milyen jó náluk a fagyira korlátozódik, esetleg a megnyertek ilyen-olyan díjatra. Szóval itt az ideje, hogy bocimentes szempontból fussak neki(k).

20090407 vegán fagyi pult

Tizenkilenc éve, 1990. július 28. óta tart nyitva az Artigiani Gelati, mondhatni, egy generáció nőtt föl a főzött fagylaltjukon. Arról beszélgettünk, hogy a gyerekek – és a szülők – kedvencei is fejből mentek, mélyre ró ennyi idő.

Hat éve „tejmenteskednek”. Az a csodálatos benne, hogy belső késztetésből, életviteli okok miatt gyártanak így is fagylaltot, a piaci célokat – úgy éreztem – másodlagosként tartják számon. Épp most kerül az üzletbe egy új, vegán pult, mert az előírások szerint nem lehet (ennekelőtte sem lehetett) együtt tárolni bocitejes és növényi tejes termékeket, ilyen például a vegán vanília fagyi, ami rizs- vagy szójatejből készül, növényi tejszínnel. A nem-krém fagylaltok amúgy is víz alapúak, sorbet-k: citrom, görögdinnye, körte, menta-lime. Kapható még a krémesek közül növényi csoki és karob fagyi, eper, mogyoró. Rendelésre 1-től 3 kg-ig készítenek fagylaltot, elvihető, nagyon jól be is tudják csomagolni ...a rutin és az évek :) Specialitásként megemlítem a zeller-szóját :)

20090407 vegán fagyi hosszú

Ha már fagyi, akkor a tölcsérekről is említést teszek: kétféle tojás és tejmentes tölcsérük van, amiben kérhetünk.

Ez a fagyizó gyors desszert-megoldás lehet egy ünnepi ebédnél. Persze első fogásnak, hogy rendjén menjen az emésztés, és :) kevesebbet is kívánjunk enni utána.
Szóval „étkezés” gyanánt – őszintén: örömszerzésből – tessék elmenni hozzájuk:

Amedán KFT. ♦ Budapest XII., Csaba utca 8.+36 1 212 2439
nyitva vannak 10:30-18:00 óráig, júniusban és júliusban havonta fél-fél órával tovább

20090407 vegán fagyi portál

(forrás: Nyersfőve)

2009. április 10., péntek

Vegán húsvéti sonka - az eredmény

Hazudnék, ha azt állítanám, nem izgultam. Azért mégis csak azt kockáztattam, hogy ország - világ előtt lejáratom magam, kudarc esetén kiteszem magam mindenféle szidalmaknak, elvégre senki sem tudta garantálni, egyáltalán ehető lesz - e ez a szejtán sonka vagy mehet a kukába rögvest kóstolás után. A "normálisabbja" még csak nem is kommentelt, még várja, hogy "á" - t vagy "b" - t mondjak, majd csak reggel esik neki az összeállításnak. ( Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne imádnék mindenkit, aki így vagy úgy hangot adot érdeklődésének, örömének, kíváncsiságának az eredeti posztnál ;o)

No, de hogy akkor végülis a lényeggel is előrukkoljak: felvágtam!!!! Őrület, ugye? :o))) És meg is kóstoltuk, ketten ( megvártam a férjem ), mert egyedül nem mertem dönteni. Egyedül a fényviszonyok bánták ezt a késő esti főpróbát ( meg a gyomrom, ami még mindig nincs jól, kicsit sem :S, de erőt vettem magamon ), mert 22.00 - kor errefelé már nem süt be a konyhaablakon a nap, nem tudom, felétek hogy megy ez ... de azért nyugi, csináltam fotót ;o)





A házi szejtán sonka jellemzői


Az illata: csodás, markáns.
A színe: egész jó, kicsit sápadt és persze nem olyan rózsás, mint egy igazi sonkáé, de hát azt ki bánja?
Az állaga tapintásra: ruganyos, nedves, kicsit sem száraz, de persze a szejtán nem tudja meghazudtolni önmagát, kicsit gumisan ruganyos. ( Több vizet nem bírt volna el az összeállításnál, így is nagyon lágy volt a massza, féltem, hogy szétesik. ) Tetszés szerint irtó vékonyan vagy akár vastagon is szeletelhető.
Az állaga ránézésre: homogén, itt - ott tofu morzsákkal díszítve, mintha zsír pöttyök lennének benne ... no, ezt lehet, hogy mégsem kellene :P
Az íze pedig ... szerintünk nagyon finom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ízes, fűszeres, sós is és füstös is ( fúj, füstaroma, de most ez volt a legegyszerűbb eljárás ). Hangsúlyozom, aki egy rendes sonkával akarja összehasonlítani, csalódni fog, ahhoz vajmi kevés köze van az általam készített utánzatnak, de ha egy percre megfeledkezünk a róla, mármint az igaziról, nagyon kellemes élményben lesz részünk.

Hogy objektívebben fejezzem ki magam, ketten is úgy számszerűsítettük a véleményünket: 10 - ből 8,5 pontot kapott. És ez szerintem kicsit sem rossz, főleg elsőre és főleg, úgy, hogy fogalmam sem volt róla, hogy kell sonkát csinálni. ( Irulok - pirulok, de én most elég büszke vagyok magamra ... )

Azt gondolom, aki holnap reggel villámgyorsan megcsinálja a masszát, megpárolja ( csak ezt vágtuk még fel, a vízben főzttet nem! ) és megsüti, majd bedobja a pácba, hétfőn jót ebédelhet belőle, úgyhogy hajrá!!!!!!!!!!!! Szejtán sonkára fel, recept itt!


Ui.: Kíváncsi lennék azért volt - e, aki velem együtt elkezdte megcsinálni a sonkáját?



Mákos muffin

Ez a süti igazán alkalmas arra, hogy ha beesik egy vendég hozzánk, és szeretnénk megkínálni valami házi süteménnyel, akkor nem jöjjünk zavarba. Biztos, hogy minden hozzávaló fellelhető a kamrában, és nagyon gyorsan elkészül. Én majdnem követtem az eredeti receptet, talán annyit változtatnék, hogy tennék a tésztájához egy kevés mazsolát, vagy más aszalt gyümölcsöt.



Hozzávalók 12 darabhoz:

25 dkg tk tönkölyliszt

8 ek nádcukor

5 dkg darált mák

fél csomag foszfátmentes sütőpor

1 kk citromlé

2-3 ek olaj

A hozzávalókat összekevertem, majd annyi vizet adtam hozzá, hogy könnyen keverhető, híg tésztát kapjak. A végén hozzáöntöttem a citromlevet, és muffinformába adagoltam a masszát. 180 fokon, kb 25 perc alatt (tűpróbáig) készre sütöttem.

Forrás: Napfényes Élet Alapítvány - Sütemények

Kétszínű húsvéti kalács - tojás nélkül

Ezt a kalácsot tavaly húsvétkor sütöttem és igazán nagy sikere volt! Ma már biztosan bátrabb lennék és simán megcsinálnám 100% - osan teljes őrlésű lisztből ( ha éppen nem egy másik recepten törném éppen a fejem :P ), de hátha valaki meg pont így szeretné, félig durumból, félig tk. tönkölyből.








Vegán húsvéti kalács



5 dkg friss élesztő

10 dkg cukor

4 dl növényi tej

60 dkg liszt ( ezúttal 30 teljes kiőrlésű tönköly + 30 durum )

1 dl étolaj

3 evőkanál karobpor ( vagy akár kakaó )

csipet só


Az élesztőt futtasd fel a langyos tejben. Végy elő két tálat, egyikbe mérd ki az egyik lisztet, másikba a másikat. Mindkét tálba mehet 0,5 – 0,5 dl olaj, 5 – 5 dkg nádcukor és a pici só. A tönkölyliszthez keverd hozzá a karobport, a durumhoz ne, az lesz a világosabb rész ( én naná, hogy elrontottam ). A felfutott élesztős tejet is oszd el igazságosan a két tál között. Jöhet a dagasztás, min. 10 percig birkózz a gombócokkal, egyenként. Pihentesd őket kb. 60 percig, aztán jöhet a fonás.



A gombócokat 3 - 3 részre osztod, szép hosszú kígyókat formázol belőle és az itt látható videó instrukcióit követve összefonod.


Ha ezzel is megvagy, tedd a sütőpapíros tepsire a művedet, kend meg egy kis tejjel, tedd be a hideg sütőbe, amit most kapcsolj is be 50 fokra. Fél óra alatt nekem óriásira nőtt a kalács, ezért ekkor emeltem a hőfokot 175 – 180 fokra és 40 perc alatt készre sütöttem a sütit. Azért a tűpróba nem árt.


Hát, ennyi. Szerintem nagyon finom lett, próbáljátok meg Ti is! :o)





Ui.: Ami a fonást illeti … hát, hihetetlen, hogy nekem is sikerült. Én pontosan az az ember vagyok, aki képtelen bármiféle összetett mozgást leutánozni ( lásd: tánc, aerobic stb. ), ha egyszerre kell a kezemre és a lábamra figyelni, akkor nekem végem van. Itt szerencsém volt, valószínűleg azért voltam rá képes, mert a lábaimat nem kellett használnom, úgyhogy bíztatok mindenkit, próbáljátok ki, ha nekem ment, Nektek is fog! :o)


( Eredetileg az Édes kötelesség blogban. )

Vegán húsvéti sonka ( szejtánból )

Sokkal korábban szerettem volna már kikísérletezni a vegán húsvéti sonka receptjét, de ilyen - olyan okoknál fogva eddig nem jutott rá időm / lehetőségem. De talán még így az utolsó pillanatban sem késő megosztani Veletek ezt a kísérleti receptet. Kísérleti, mert bizony még magam sem győződtem meg róla, hogy nem lőttem - e nagyon mellé; ma este talán már többet fogok tudni, akkor tervezem felvágni és megkóstolni ezt a szejtánból és tofuból ( ez utóbbi helyettesíthető fehérbabbal ) készült sonka - szerűséget. Addig is nézegessétek, barátkozzatok a gondolattal és lépjetek a tettek mezejére, ha úgy gondoljátok! :o)



Én ezzel a "kétes" recepttel szeretnék minden kedves olvasónknak Kellemes Húsvétot kívánni! :o)


Vegán húsvéti sonka ( sk. )


2 + ¾ csésze szejtánpor

1 csésze füstölt tofu ( ez kb. a 30 dkg – s csomag fele, de ha szójamentesen akarod, használj egy csésze fehér, főtt babot – konzervet )

2 csésze víz

¼ csésze olaj

2 teáskanál tengeri só

2 teáskanál fűszerpaprika

2 teáskanál hagymagranulátum

1 teáskanál fokhagyma granulátum

1 evőkanál sörélesztő

¼ teáskanál kurkuma

1 teáskanál folyékony füst ( bab esetén használj ebből egy kicsit többet )

1 teáskanál szárított kakukkfű

bors



A szejtánpor kivételével botmixerrel dolgozd össze a kimért fűszereket és egyebeket, majd fakanállal dolgozd hozzá a sikérport is. A masszát kétféle módon is hőkezelheted : én ketté vettem és próbaképpen az egyik felét tiszta konyharuhába csavarva és átkötözve, lobogó forró vízbe tettem és ott főztem 80 percen át, a másik felét alufóliába tekertem mint egy nagy szaloncukrot, és belehelyeztem az elektromos párolóedényembe és szintén 80 percen keresztül gőzöltem. ( Érdekes volt összehasonlítani a két „sonkát”, a vizes sokkal halványabb és puhább volt, a párolt teltebb színű, állagú és persze erősebb ízű is, hisz nem főtt bele a sok íz a vízbe. )



Ezután sütőpapíros tepsire pakoltam mindkettőt és hideg sütőbe raktam őket. 250 fokon sütöttem kb. 20 percig, majd megfordítottam őket és még 175 fokon is kaptak 15 percet. Ez azért jó, mert kapnak egy kis kérget.



Ha kihűltek, mehetnek a páclébe ( ha van sonkahálód azokba is belegyömöszölheted, én ezt fogom tenni, de ez egyedül nem megy és a lányaim ebben még nem tudnak segíteni, meg kell várjam az uram ;o) – update: mégis sikerült egyedül!!!), szerintem min. 2 – 3 napra., de lehet, hogy 4 - 5 - re is. Majd nézem és tudósítok.



Páclé


1 evőkanál cukor

1 evőkanál tengeri só

3 gramm koriander

3 gramm borókabogyó

10 db. babérlevél

6 fokhagymagerezd

1 evőkanál levespor

2 evőkanál bioecet

1 evőkanál majoránna

1 evőkanál kakukkfű

1 evőkanál bazsalikom

1 evőkanál oregánó

1 evőkanál folyékony füst

2 - 3 evőkanál szójaszósz


Végy ki a főzővízből 1 liternyit, keverd el benne a fűszereket és forrald fel. Öntsd fel annyi tiszta vízzel majd, amennyi várhatóan ellepi a sonkádat és hagyd hűlni a páclevet.



Ha minden kihűlt, pakold bele a sonkákat ( az egyik 45 dkg - s, a másik 55 dkg - s , mielőtt elfelejtem ) és pácold néhány napig, a hűtőben tartva az edényt. Állítólag naponta egyszer megforgatni sem árt a szejtánsonkát a lében.



Hajrá, mindenki!!!! Kíváncsi vagyok, milyen lesz a végeredményünk és arra is, lesz – e, aki velem csinálja ;o)) Még egyszer szeretném hangsúlyozni, felelősséget nem vállalok az eredményért ... ;o))

( Eredetileg az Édes kötelesség blogban. )

2009. április 7., kedd

leves „főzés” Vita-Mix turmixgépben

Üdvözlök minden kedves olvasót és Konyhatündért!

És már jön is egy másolat, ami egy külföldi ízesített napraforgó krém összetevő alapján készült. Bizonyára finom lett, még nem kóstoltam meg, holnap fogom. Kevés misot vízben áztatunk, közben a következőket elkeverjük egy tálban:

  • kávédarálóban „elkészített” napraforgómag
  • citrom leve
  • napraforgó olaj
  • forrásvíz
  • majd' krémmé szeletelt lila hagyma (a receptben vörös van)
  • kb. 1×1 mm-es zeller kockák – türelem csodát terem

Mehet bele a miso-lé. Ajánlom nyugalom kereséséhez az irinyó-pirinyóra való szeletelést, nagyon hatásos. A fotó a zeller belekeverése előtt készült.

20090406 napraforgó krém

És a mai főételt így készítjük: forró vizet öntönk a turmixgép kancsójába, hogy felmelegedjen, utána lobogó forrásvízben megfőzünk egy kettébe vágott (vagy kisebbre darabolt) krumplit. A turmixgép számára „ehető” nagyságúra darabolunk minden hozzávalót:

20090406 leves főzés hozzávalói
  • a Erntesegen folyékony fűszert :)
  • zeller szárat
  • zeller gumót
  • fehérrépát
  • sárgarépát
  • vöröshagymát
20090406 leves főzés petrezselyem
  • petrezselymet, ezt inkább ilyen szép apróra.

Ahogyan a krumpli a hagyományos módon megfő, kiöntjük a turmixgép kancsójából a melegítő vizet, belerakjuk a hozzávalókat, levestül beleöntjük a burgonyát. Körülbelül egy percig – vagy ameddig kedvünk van – járatjuk a legnagyobb fordulatszámon. Kész is.

20090406 leves főzés készen is van

Nekem a leves helyett pástétom állagú zöldségpüré sikeredett, ám azt a gyomrom is sokkal könnyebben emészti, mint a ténylegesen folyékony leveseket. Amelyek kimossák, higítják a gyomorsavat.

Megköszönjük. Egészségünkre!

A YouTube-on található egy videó, ahol 4 percnél elmondják ezt angol nyelven.


(forrás: Nyersfőve)

2009. április 4., szombat

Belugalencse saláta


Ajánlom ezt a salátát svédasztalokra, vegetáriánusoknak és vegyes táplálkozásúaknak is! Én most így állítottam össze, de azt gondolom, a kötelező elemeken kívül, ami a lencse, a hagyma, és a citrom, bármi kerülhet bele.




Hozzávalók:


1 bögre beluga lencse (fekete lencse)
1 fej vöröshagyma
fél citrom leve
2 marék csíra
2 marék savanyú káposzta


A lencsét sóval, bő vízben felteszem főni, teljesen puhára főzöm. A hagymát nagyon vékony karikákra szeletelem. A kihűlt lencséhez hozzákeverem a többi alapanyagot.

2009. április 3., péntek

Metélőhagyma saláta

Nyers-nyers-nyers! Újfent egy nyers nap a sok főtt után. A képen felül az étkezést megnyitó édesség van. Ezeket rakjuk a turmixgépbe:

  • földimogyoró
  • forrásvíz
  • három kiskanál malátaszirup
  • kókusz reszelék
20090402 mai facsarintás, ami főétel

Az alsó tálakban lakik a főétel, ami nem saláta, mert önmagában is nehéz étel. A bal oldali tálban vízben oldott miso krém van, a jobb oldaliban napraforgó mag örlemény – a kávédaráló műve – egy facsarintás grapefruittal, repceolaj és csöpp víz.

A nagy tálban van a csemege:

  • repceolajban áztatott metélőhagyma apróra vágva (jó volt könnyezni)
  • karalábé szár és levél még apróbbra vágva

Mindhárom tál tartalmát összekeverjük, és mértékkel fogyasztjuk.

Munka előtt gyertyát gyújtunk, és hálát adunk a csodálatos terményekért. Egészségünkre!

(forrás: Nyersfőve)

2009. április 2., csütörtök

Darálós keksz

Sokáig eltartható aprósütemény, mely előre elkészíthető és váratlan vendég érkezésekor jó szolgálatot tehet.
Utazás esetén is könnyen csomagolható.

Ízesítése szabadon variálható (citromos, kókuszos, vaníliás, fahéjas stb.)


Mogyorós


Hozzávalók:

45 dkg liszt (35 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt és 10 dkg zabliszt)
5 dkg darált mogyoró
18 dkg pálmazsír
3 ek méz
1 ek sütőpor




Karobos


Hozzávalók:

45 dkg liszt (35 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt és 10 dkg zabliszt)
5 dkg karobpor
18 dkg pálmazsír
3 ek méz
1 ek sütőpor
reszelt citromhéj



Elkészítése:

A hozzávalókat összegyúrom, kevés vizet adok hozzá, épp csak annyit, hogy összeálljon, de ne legyen lágy. Pár órára vagy egy éjszakára hűtőbe teszem. Másnap húsdarálóra szerelt kekszformán ledarálom.

200 °C-os sütőben rövid ideig sütöm.

A recept eredetileg a Lét-tudatos konyha blogon olvasható.

Medvehagyma - pástétom

Nem rég indult a medvehagyma-szezon, mely növénykéről jómagam is csupán egy évvel ezelőtt hallottam először. Egy abszolút szezonális alapanyagról lévén szó (kb. 1-1,5 hónap), leginkább a tavaszi, húsvéti vega partik, svédasztalok részeként tudom elképzelni (na jó, tudom, lehet fagyasztani, szárítani is:-).
Ez a pástétom nagyon ízlett nálunk (szinte) mindenkinek, egy ünnepi ebéd alkalmával előételként került az asztalra.
Medvehagyma-pástétom
Hozzávalók (kb. 50 dkg pástétomhoz - ami nagyon sok!):
25 dkg hántolt napraforgómag
1 csokor medvehagymalevél
1 bio citrom leve

1,5 dl víz
4-5 ek. olívaolaj

Aprítógéppel, vagy darálóval őröljük egészen finomra a napraforgómagot. A megmosott, lecsepegtetett medvehagymaleveleket vágjuk csíkokra. Melegítsünk meg egy lábasban 2 ek. olívaolajat, dobjuk rá a medvehagymát, és kevergessük, amíg meg nem fonnyad. Ha már kissé kihűlt, tegyük aprítógépbe és pépesítsük, aztán keverjük hozzá a darált napraforgóhoz. Locsoljuk meg citromlével, öntsük hozzá a maradék 3 ek. olajat, és annyi vizet (kb. 1,5 decit), hogy kenhető állagú krémet kapjunk. Hűtőben, fedett edényben legalább 1 hétig eláll!

További tippek:
- a medvehagymát tehetjük még salátába
- szórhatjuk túrókrémes kenyérre
- keverhetjük levesbe, körözöttbe, sajtkrémbe;
- 10 hónapos kortól adható pl. zöldségpürébe turmixolva is;
- mivel csak márciusban kapható, érdemes nagyobb mennyiséget venni, és vékony csíkokra felaprítva, vagy megpárolva lefagyasztani!
Forrás: Kismama Magazin 2008./ március
(Eredetileg a Vegagyerek blogban.)

Húsvéti tofusonka

Ma vészes felismerésként hatolt belém, hogy a jövő héten már Húsvét lesz!:-) Valahogy teljesen elszámoltam magam, azt hittem, van még 2 hét hátra...:-) Ezt a receptet én is szeretném megvalósítani, de mivel úgy kezdődik, hogy 1 hétig érleljük a pácoláshoz szükséges olajat, ezért inkább gyorsan felteszem ide, hátha más is kedvet kap hozzá. Kivételesen fotó nélkül egyelőre, mert még nálam sem készült el ugye...:-)
Húsvéti tofusonka
Hozzávalók:
300 g füstölt tofu
200 ml olívaolaj
1 mk. kurkuma
1 mk. édes bio pirospaprika
1 mk. az alábbi őrlemény-keverékből: bazsalikom + kakukkfű + csombor + kapormag + fenyőmag
tengeri só (elhagyható)
Az olívaolajba belekeverjük a felsorolt fűszereket, és egy héten keresztül hűtőszekrényben érleljük. Az olajba tetszés szerint tehetünk sót. Ha szépen leülepedett a fűszer, akkor leöntjük róla az olajat. Pácolás előtt megszűrhetjük az olajat teaszűrőn, ha szeretnénk eltávolítani a lebegő részeket.
A tofut felvágjuk fél centis szeletekre, beletesszük az ízes olajba, és egy napig pácoljuk benne. Az olajból kiemelt szeleteket papírtörlőn leitatjuk, egy nagy tányérra ferdén egymásra helyezzük.
Forrás: Herbáció Magazin 2008./1.