2009. március 31., kedd

csípős babos rizses

20090331 csípős babaos rizses

Ennek előtt az édesség volt, előre jön bárminemű édes (egy féle cukorból), mert előtte meg tudjuk emészteni rendjén, nem erjed rá a másik fogásra. Érdemes kicsi szünetet tartani a kettő között. Mandulát öntünk a Vita-Mix turmixgépbe, elegendő forrásvizet, agáve (magyarul agave) szirupot adunk hozzá, citrommal ízesítjük, akkor jó, ha a krémes állagból folyékonnyá válik. Erről nincs fényképem, mert homogén világosbarna a mandulakrém.

  • mungó baba
  • forrásvíz
  • basmati rizs

Ezeket jól megfőzzük. A rizs és az előáztatás nélkül főtt bab körülbelül egyszerre fő át lobogó vízben. Adjunk hozzá bőségesen vizet. Ízesítésül egy tálkában összekeverünk:

  • Rapunzel szárított paradicsom darabkák
  • forrásvíztől, citromlétől nagyon gyorsan feldagadnak
  • petrezselyem szára apróra szeletelve (nagyon mókásan gombostű fejeknek néznek ki)
  • csípős paprika örlemény
  • ami repceolajban nagyon jól feloldódik

Most jön a másik nyers rész, amit főzés után – kis hűlést követően – keverünk hozzá:

  • forrásvízben áztatott
  • cékla kockák

Végül repceolajat öntünk rá, hogy még finomabb legyen. Ennek utána – tévedésből - öntöttem hozzá Erntesegen folyékony fűszert, amit szintén repceolajban kevertem el. No, ettől kissé „sós” ízű lett.

Imádkozunk az étel jóságáért, megköszönjük, amikor olyan lett. Egészségünkre!

Például mivel egy adagot főzni majd' lehetetlen – és más okokból is –, a többi ételt oda adjuk embertársainknak.

(forrás: Nyersfőve)

Angol húsvéti zsemlécskék - Hot Cross Bun


Ezt a fűszeres-édes zsemlécskéket többnyire Nagypéntekre sütik az angolok, de piknikekre és bulikra is kiváló alternatíva lehet. A Hot Cross Bun történetéről a Sajtkukacon olvashattok bővebben.

Hot Cross Bun

500 g liszt (a fele lehet teljes kiőrlésű)

0,5 teáskanál só

85 g nádcukor

2 tk őrölt fahéj

0,5 tk gyömbér

0,5 tk szerecsendió

0,5 tk őrölt szegfűszeg

50 g növényi margarin

7 g élesztő

140 g mazsola ás kandírozott narancshéj

150 ml rizstej

150 ml víz

A tetejére:

3 ek fehérliszt

3 ek Golden Syrup

Első lépésként egy nagy tálban összekevertem a lisztet, a cukrot, a sót és a fűszereket. Hozzáraktam a kicsit megolvasztott vajat, majd az élesztőt és a szárított gyümölcsöket (a narancshéjat apróra vágtam). Hozzáöntöttem a kicsit meglangyosított vizet és rizstejet és az egészet lágy tésztává dagasztottam. A tésztát lisztezett felületre borítottam és még kb. 5 percig gyúrtam, hogy ne ragadjon. 20 egyforma adagra osztottam és mindegyikből egy kis kerek golyót gyúrtam, amiket egy kivajazott tepsibe sorakoztattam kb. 5 cm távolságra egymástól. Leatakarva 2 órát kelesztettem.

Amikor már szépen egymáshoz simultak a zsemlécskék, bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, majd megcsináltam a tetejére a díszítést. Ehhez a lisztet 2 ek hideg vízzel kevertem össze, a masszát levágott sarkú zacsiba töltöttem és keresztet rajzoltam vele mindegyik gömböc tetejére. Aztán az egészet a sütőbe toltam, ahol 15-18 perc alatt szépen megsültek. És hogy a színe is szép legyen, a megmelegített Golden Syruppal lekentem őket, és így sütöttem még 1-2 percig. Gyönyörű aranybarna lett tojás nélkül! Ezt a módszert máskor is alkalmazni fogom.

recept: GoodFood, April 2008
N.

2009. március 30., hétfő

Halawa tamr - datolyás golyók


Na ez az a finomság, amelyiket kevesebb időbe telik elkészíteni, mint a nevét megjegyezni. Nálunk egyszerűen datolyagolyó címen fut, és igen nagy sikernek örvend. Remek bulikaja és egészséges is, mert cukor sem kerül bele - kivéve amennyiben megforgatjuk, de az igazán elenyésző mennyiség.

A receptje annyira szégyenletesen egyszerű, hogy őszintén szólva a citromhéj és a fahéj is csak azért került bele, hogy mégse legyen ciki egy ennyireegyszerű dolgot feltenni.

Halawa tamr - datolyás golyó

25 dkg datolya

25 dkg dió

1 (bio)citrom reszelt héja

egy nagy csipet fahéj

porcukor

A datolyát és diót aprítógépben összedaraboltam, a citromhéjjal és a fahéjjal összekevertem, majd gömböket formáltam belőle és porcukorba hempergettem. Ennyi.

Ez a biodatolyával kiválóan működött, tökéletes lett. A mezei datolya sajnos sokkal ragacsosabb volt, nem is vitte a kés, így azt húsdaráló nyomtam át a dióval. Nem kell megijedni, kicsit morzsálékos anyagot kapunk, de enyhén összenyomkodva remekül összeáll.

A receptet itt leltem.

Eredetileg a Sajtkukacon.

N.

édes mandula krémmel

20090328 terülj-terülj asztalkám édes mandula krémmel

A mai Terülj-terülj Asztalkám hozzávalói ismét a Jóisten kerjéből érkeztek, friss magyar növény (majdnem) mind természetes gazdálkodásból. A falatkákat „kevés” késsel, sok foggal készítem a következőkből:

  • avokádó
  • citrom
  • petrezselyem-gyökér alias fehér répa
  • zeller
  • Piszkei káposztás pogácsa
  • petrezselyem
  • kígyóuborka
  • vörös- és lilahagyma csírázó belső része
  • fokhagyma gerezdek
  • Rapunzel fehér mandula krém, ami édes!
20090328 falatkák édes mandula krémmel

Közben egy lábas is arra „járt”. Lett benne

  • adzuki bab
  • forrásvíz Pilisszentkeresztről
  • petrezselyem-gyökér
  • vörös- és lilahagyma külső hélyai
  • pici hűlés után a végén nyersen fokhagyma, petrezselyem, oliva olaj
20090328 adzuki baba édes mandula krémmel

Gyertyával tálaljuk, fogyasszunk naponta egyszer eleget áldás kéréssel az ételre és saját emésztésünkre. Isten Áldjon minket!

20090328 ég a gyertya ég édes mandula krémmel
(forrás: Nyersfőve)

Zabpelyhes keksz

Egy gyorsan elkészíthető zabpelyhes keksz receptjét szeretném megosztani az olvasókkal. Kekszes dobozban sokáig eláll, ezért remek szolgálatot tesz váratlan vendégek esetén. Az ízesítőket (aszalt meggy, kókuszcsipsz) nyugodtan variáljuk. Tapasztalatom szerint jobban kijön az aszalt gyümölcs íze, ha felhasználás előtt 1 órára beáztatjuk.



Zabpelyhes keksz


Hozzávalók:

10 dkg nádcukor vagy fruktóz

15 dkg fehér tönkölyliszt

20 dkg zabpehely

25 dkg növényi margarin

15 dkg aszalt meggy

6 dkg kókuszcsipsz

késhegynyi sütőpor

A cukrot kikeverjük a vajjal, majd beletesszük a többi hozzávalót. Összegyúrjuk és golyókat formázunk belőle. A golyókat kissé szétlapítjuk, tepsire rakjuk, és kb. 20 perc alatt megsütjük.


Korábban megjelent a http://vegavarazs.hu oldalon.


2009. március 29., vasárnap

Ünnepi tofusült

Tavalyi karácsonyi menüm részeként készítettem először ezt az ételt, akkor is azért, mert számomra a „valamilyen sült” mindig ünnepi hangulatot idéz.
Igazán egy szerű és jópofa – eredetileg Biochef-es – recept.
Hidegen és melegen egyaránt fogyasztható, akár előző nap is elkészíthető.

Karácsony lévén én anno krumplisalátával tálaltam.
Azért teszem fel ide a sali – a forrás ezúttal is a Biochef – receptjét is, mert nagyon jól passzolt a sülthöz, másrészt pedig ez a saláta nem hasonlít az általam hagyományosként ismert karácsonyi krumplisalátához (az ugyanis nálunk mindig is zellerrel és ecettel készült, s én egyiket sem igazán kedvelem), így bármilyen más – ünnepi, vendégvárós – alkalommal is megállja a helyét.

Természetesen tálalható a tofusült például krumplipürével, törtkrumplival is, mellé valamilyen savanyúsággal vagy salátával.
És a krumplisali összeállításához, s feltálalásához sem szükséges a tofusült elkészítésének apropója… :-)


Tofusült

Hozzávalók (3-4 adaghoz)
30 dkg natúr tofu
10 dkg füstölt tofu
1 közepes fej hagyma
2 dundi gerezd fokhagyma
1 púpos teáskanál (vagy még egy picit több) édes pirospaprika
1 jó késhegynyi őrölt kömény
pici só (nálam himalaya)
kevés olaj (nálam bio repce)

A hagymákat megpucolom, megmosom. A vöröshagymát apró kockákra vágom.
A tofukat pépesre darálom.
Egy nagyobbacska lábasban kevés olajon aranysárgára pirítom a hagymát, majd lehúzom a tűzről és belekeverem a pirospaprikát. Kevés vízzel felöntöm, sózom, visszaköltöztetem a gázra, megvárom, míg felforr, s fedő alatt 5-10 perc alatt összeforralom (ezalatt az idő alatt még tovább puhul a hagyma, s egészen krémes gyönyörű piros színű fűszeres alapot kapok).
Ezt követően elzárom alatta a lángot, belenyomom a fokhagymát, hozzászórom a köményt, elkeverem.
Jöhet bele a tofu, amit jó alaposan összedolgozok, gyúrok a fűszeres alappal.
Egy kicsinyke pástétomformát kikenek repceolajjal, s belenyomkodom a masszát (a nyomkodásnak az a célja, hogy ne maradjanak „lyukak”).
Pár perccel korábban begyújtott sütőbe tolom, s készre sütöm. Nálam ez kb. 30 percet vesz igénybe. Akkor van kész, mikor a tetején ropogós, piros kéreg képződött.
A formában hagyom kihűlni. Majd óvatosan körbe vágom, s egy határozott mozdulattal kiborítom a formából.
Éles késsel kiválóan szeletelhető.


Krumplisaláta

Hozzávalók: (2 adaghoz)
4-5 szem burgonya (erre a célra legmegfelelőbb az ún. kiflikrumpli)
3 szál újhagyma
extra szűz olíva olaj
frissen facsart citromlé
só (nálam himalaya)
kevés frissen őrölt bors

Elkészítés:
A burgonyát héjában megfőzöm, picit hűlni hagyom, megpucolom, majd megvárom, míg teljesen kihűl.
Ezalatt a zöldhagymákat megtisztítom, megmosom, szeletkékre vágom.
Egy nagyobbacska tálban homogénre keverem az olíva olajat a citromlével (itt nem igazán tudok pontos mennyiséget adni, a lényeg az, hogy az olaj és a citromlé aránya kb. 3 az 1-hez legyen. Én úgy szeretem, ha az öntet épp kellemesen, vékonyan vonja be a krumplifalatkákat), a sóval és a frissen őrölt borssal.
Az újhagymát is elkeverem benne, végül óvatosan beleforgatom a vékony karikákra vágott burgonyát. Mikor az olajos-citromos fűszeres keverék, már minden krumpliszeletet bevont, egy csinos tálba szedem a salátát, a tetejére szórok még egy kevés újhagymát és díszítésül tekerek még rá egy kevés borsot (bors gyanánt minden ételhez színes borskeveréket használok, ezért töltheti be a díszítés funkcióját is, az ízharmóniáról már nem is szólva :-).
Tálalásig behűtöm.
Érdemes már fogyasztás előtt néhány órával elkészíteni, hogy az ízek összeérjenek, s a dressing kellemesen átjárja a krumplit.


(Eredetileg a La Cuisine d'Adéle blogban.)

2009. március 26., csütörtök

Banános muffin


Ez az a muffin, amit már rengetegszer elsütöttem iskolai-óvodai szülinapokon. Praktikus, gyors és finom. Még tejérzékeny-pályafutásunk elején szedtem valami külföldi oldalról, azóta én is és a baráti köröm is rengetegszer elkészítettük.

Most egy kicsit giccses köntöst kapott ugyan, de így még jobban eladható az apróságok körében.

Banános vegán muffin:

200 g liszt

50 g nádcukor

1,5 tk sütőpor

100 ml narancslé (vagy bármilyen gyümölcslé, sőt tea is megteszi)

100 ml olaj

2 érett banán

1 kanál ecet (pl. alma)

A banánt leturmixoltam, majd hozzákevertem a többi összetevőt, az ecetet hagyva a legvégére.

Papírkapszlikba kanalazva 180 fokon 30-35 percig sült (tűpróba nem árt)

A tetejére gyümölcslével elkevert porcukor és díszítőgyöngyöcskék kerültek.

Elég egyszerű, nem?

N.

Eredetileg a Sajtkukacon.

Húsvéti tönköly kalács


Gyorsan előrebocsátom, hogy ez nem az enyém, hanem Vera receptje!:-) (remélhetőleg megbocsát, hogy ide is felteszem!:-)
Az elmúlt évben több kísérletet is tettem húsvéti kalács ügyében - nem túl sok sikerrel... -, mígnem aztán jóval Húsvét után sikerült kipróbálnom ezt a jó kis receptet is.
Nagyon finom lett, nem fojtós-száraz, noha teljes kiőrlésű lisztből készült, és az egész család gyerekestül szívesen fogyasztotta!

Tönkölyös fonott kalács
Hozzávalók:
50 dkg tk. tönkölyliszt
6 ek cukor
1 csipet só
3 dkg növényi margarin
3,5 dl növényi tej
1 tk cukor
1 cs. szárított élesztő (organikus)
5 dgk mazsola

A lisztet tálba teszem, rászórom a cukrot és a sót, belemorzsolom a vajat. 2,5 dl langyos tejbe beleszórom az élesztőt a cukorral, felfuttatom. Az élesztős tejet a liszthez adom. Kézzel kidolgozom, annyi meleg tejet öntök még hozzá, hogy kemény, rugalmas tésztát kapjak, ami elválik az tál aljától. Végül belekeverem a mazsolát.Meleg helyen 1,5 órát kelesztem, illetve míg a tészta a kétszeresére nő.Átgyúrom, három egyforma darabra osztom, hosszúkásra sodrom a darabokat és megfonom. Megfonom, vagy gyümölcskenyér formába teszem, még 1 órát kelesztem. A sütőt közben 190 fokra melegítem (légkeverésen 170) és 40 perc alatt megsütöm. (Tűpróba!)

2009. március 25., szerda

Zabos - kókuszos golyók

Csupa egészséges és teljes értékű hozzávalóból - egyszerűen, sütés nélkül készíthető finomság... :-)


Zabos – kókuszos golyó

Hozzávalók: (25 darab lett belőle)
10 dkg bio zabpehely
10 dkg kókuszreszelék
8-9 dkg aszalt gyümölcs (kénezetlen bio mazsola, kénezetlen bio aszalt sárgabarack és aszalt vörösáfonya volt vegyesen)
2 dl víz (esetleg növényi tej)
őrölt fahéj
4 evőkanálnyi méz (akácmézet használtam)

darált dió, darált mandula, kókuszreszelék a forgatáshoz

Elkészítés:
A zabpelyhet szárazon világosra pirítom. Hozzáöntöm a vizet, az apróra vágott aszalt gyümölcsöket és pár perc alatt sűrűre főzöm. Beleszórom – ízlés szerint – a fahéjat, hozzákeverem a kókuszreszeléket és a mézet. (Ekkor úgy tűnhet, darabos az egész és soha nem fog összeállni – de össze fog! :-) A masszát kissé hűlni hagyom. Majd vizes kézzel gombócokat formálok belőle, s meghempergetem őket kókuszban, dióban vagy mandulában.

(Forrás:
http://www.zuglotv.hu/index.php?p=recept/21)


Mercimek koftesi, azaz pogácsák vöröslencséből és tört búzából

Remek kis sós falatka ez a közép-keleti ízvilágú "fasírtocska".
Az idézőjel annak szól, hogy itt egy olyan "fasírtról" van szó, amelyet nem kell bő olajban sütni - sőt! Egyáltalán sehogysem kell sütni!

Mivel az eredeti recept szerint is szobahőmérsékleten kell tálalni, elkészíthető előző nap is (így jobban össze is érnek az ízek), csak az asztalra kell tenni, s nem áll fenn a veszély, hogy kihűl, összeesik stb. Épp ezért remek választás lehet például piknikezéshez is...

Fűszeres, ízletes harapnavivaló.
Különösen finom natúr szójajoghurtba mártogatva...


Mercimek koftesi
(Pogácsák vöröslencséből és tört búzából)

Hozzávalók: (30 db lett belőle)
150 g leöblített bio vöröslencse
125 g megtört búza (bulgur)
1 nagyobbacska finomra vágott hagyma
2 kisebb szárított chilipaprika, mozsárban megtörve
1 bő teáskanálnyi őrölt római kömény
1 evőkanál paradicsompüré
3 szál finomra vágott újhagyma
1 nagy maroknyi finomra vágott friss petrezselyem
só (himalaya)

Egy nagyobb edényben 300 ml vízben felforralom a lencsét, majd kis lángon lefedve kb. 15-20 perc alatt puhára főzöm. Fakanállal pépesre keverem. Figyelek, hogy ne száradjon ki, a hűlés alatt tovább szilárdul.
Egy másik edényben csöppnyi olajon megpirítom a bulgurt, s kétszeres mennyiségi vízben félpuhára főzöm. A lencséhez keverem (fel fogja szívni a felesleges folyadékot a lencséből, s miközben együtt szobahőmérsékletűre hűlnek, teljesen megpuhul majd). Lefedve hűlni hagyom.
Egy kis serpenyőben kevés olajat hevítek, megfonnyasztom rajta a hagymát, beleforgatom a chilit, majd hozzáadom a római köményt, s az egészet illatosra pirítom (persze vigyázok, nehogy a fűszerek megégjenek).
A fűszeres-hagymás alapot a lencse- búzakeverékhez adom, sózom, beleteszem a paradicsompürét, az újhagymát és a petrezselymet. Alaposan összedolgozom.
Még egy picit hűlni hagyom.
Vizes kézzel ovális gombócokat formálok a masszából.
Tálra rendezem, szobahőmérsékleten tálalom.

(Forrás: Sarah Brown: Vegetáriánus ételek négy kontinensről)


Csicseriborsó - saláta

Régóta szemeztem már ezzel a salátával a Nélkülözhetetlen vegetáriánus könyvben, s a VGBT igazán jó apropó volt arra, hogy elkészítsem. :-)

Különösen tetszik benne, hogy gyönyörűek a színei...

Egy ünnepi vagy vendégvárós asztalon is biztosan megállja a helyét!


Csicseriborsó – saláta

Hozzávalók: (4-6 adaghoz)
2 doboz csicseriborsó konzerv (adalékanyag- és tartósítószermentes)
1 kis kígyóuborka
3 kisebb paradicsom
2 szál újhagyma
3 evőkanál aprított friss petrezselyem
1 kisebb marék kimagozott fekete olajbogyó
kb. ½ citrom leve
3 evőkanál növényi olaj (nálam bio repce)
1 összenyomott fokhagymagerezd
1 teáskanál méz (akácmézet használtam)

Elkészítés:
A csicseriborsót leszűröm, a szűrőben folyó víz alatt átöblítem.
Az uborkát hosszában kettészelem, kimagozom, ½ - 1 cm vastag szeletekre vágom. A paradicsomot is kimagozom, felkockázom. A megtisztított újhagymát vékony karikákra szelem. Az olajbogyókat megfelezem.
Tálalótálba teszem a csicseriborsót, az uborkát, a paradicsomot, az olajbogyót és a hagymát.
Egy kis tálkában homogénre keverem a citromlét, az olajat, a pépesre zúzott fokhagymát és a mézet.
Az öntet a salátához adom és óvatosan összeforgatom.
Szobahőmérsékleten tálalom.
(A VGBT előtt már előző este összeállítottam a salit, hogy az ízek kellemesen összeérjenek, s tálalásig a hűtőben pihent.)

(Forrás: Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyv)

(Eredetileg a La Cuisine d'Adéle blogban.)


Korianderes kukoricakrém


Tegnap egyik nagyon régi (amúgy vegyes étrendű) barátnőmön "teszteltem" ezt a régi kedvencemet, és nagyon jó eredménnyel vizsgázott! Nem volt ugyanis kedvem főzni - ez az elmúlt hetekben visszatérő érzés -, úgyhogy egy könnyed kis krém mellett döntöttem.

Hozzávalók:
  • 1 zacskó mirelit kukorica, vagy idényében csöves kukorica, vagy konzerv,
  • kevés olaj, vagy bio margarin
  • rengeteg koriander (őrölt)
  • pár gered fokhagyma
  • újhagyma

A kukoricát kevés olajon megfuttatom, majd vízzel felöntve megpárolom. Beledobom a fokhagymát, sóval és rengeteg korianderrel ízesítem. (Az elfőtt vizet folyamatosan pótolni kell) Ha megpuhult, botmixerrel pépesítem, és hozzáadom a karikára vágott újhagymát. Összekeverem és beteszem a hűtőbe összeérni, hűlni.

Jó étvágyat!

A recept eredetiben a Cicaságok oldalon jelent meg.

Indiai sós csemege a svédasztalra

Pakora

A pakora fűszeres palacsintatésztában sült zöldség, egy népszerű indiai étel. Szinte minden zöldségfajtából készíthető, mégis a karfiolpakora a legnépszerûbb. Indiában szinte nemzeti szenvedély. A városi utcáktól kezdve a vasútállomásokig mindenhol megszokott látvány egy-egy kis pakorás kézikocsit körülvevõ csoport. Könnyedén elkészíthető sós csemege váratlan vendégeknek, vagy paradicsom csatnival tálalva ízletes vacsora a családnak.

Hozzávalók: 
20 dkg csicseriborsó liszt
1 evõkanál kalinji 
1/4 kávéskanál õrölt fahéj
1/4 kávéskanál chilipor
2 kávéskanál õrölt koriander
2 kávéskanál õrölt római kömény
1 1/2 kávéskanál kurkuma
1/4 kávéskanál hing
2 kávéskanál só
2-2,5 dl hideg víz
70 dkg zöldség (kisebb rózsákra szedett karfiol, vagy vékony karikákra vágott burgonya, padlizsán, cukkini, csillagtök, kaliforniai paprika, csíkokra vágott sárgarépa), vagy kockákra vágott házi sajt
ghí vagy olaj a sütéshez

A csicseriborsó lisztbe belekeverjük a fûszereket. Kevés vízzel csomómentesre keverjük, majd folytonos kevergetés közben annyi vizet adunk hozzá, hogy sűrű palacsintatészta legyen, amely nem folyik majd le a zöldségekről. 10-15 percig pihentetjük. Közben megmossuk és felvágjuk a zöldségeket, majd habverõvel alaposan megkeverjük a tésztát. Egyenként belemártogatjuk a zöldségeket, majd azonnal beledobjuk a felmelegített ghíbe vagy olajba. A zsiradék ne legyen túl forró, mert belül nyers marad a pakora, ám ne legyen hideg sem, mert akkor megszívja magát a zöldség. Aranybarnára sütjük, és egészen forrón, csatnival tálaljuk.




Paradicsom csatni

A paradicsom csatni kívülről olyan, mint a ketchup, ízében azonban nem hasonlít hozzá. 

8 érett paradicsom
2 evõkanál ghí vagy növényi olaj
1 kávéskanál római kömény
3-4 apró szárított chili vagy 1 erős zöldpaprika
1 kisebb fahéjrúd
1 kávéskanál só
4 evõkanál cukor

A megmosott paradicsomokat  egészben, egyesével lereszeljük a legnagyobb lyukon. Ezzel a módszerrel tudjuk a leggyorsabban pépesíteni oly módon, hogy a héj a végén a kezünkben marad. A ghít vagy az olajat felmelegítjük, belerakjuk a római köményt és az összemorzsolt száraz chilit. Lassan, folyamatos keverés mellett pirítjuk. Vigyázzunk, hogy ne égjen el! Kb. 3 perc múlva, amikor a római kömény barna, és érezni az illatát, beleöntjük a paradicsomot, beletesszük a fahéjrudat és a sót, megkeverjük, majd fedõ nélkül kis lángon 20-30 percig fõzzük. Ekkor beletesszük a cukrot, és további 5 percig nagy lángon fõzzük, míg egy sûrû paradicsomszószt nem kapunk. Eltávolítjuk belõle a fahéjrudat. Különösen sült csemegékhez ízletes.

2009. március 24., kedd

Fűszeres burgonyatekercs

Egy indiai ízvilágú, vendégváró sós csemege következik. A fűszerezést lehet kicsit módosítani, tompítani, igazodva a befogadók ízlésvilágához. Nyers zöldségsalátával is kiegészíthető.


Hozzávalók:

Tészta:

30 dkg búzaliszt
5 dkg zsiradék (bio margarin vagy pálmazsír)
2 mk só
1 mk kurkuma
1 dl víz

Töltelék:

50 dkg burgonya
1 mk kurkuma
1 mk őrölt kömény
1 mk hing
1 mk őrölt gyömbér
2 mk őrölt koriander
½ tk pirospaprika
késhegynyi őrölt bors
1 tk só
1 ek apróra vágott petrezselyemzöld
1 ek pirított szezámmag
2 ek sárgaborsóliszt

sütéshez: olaj




Elkészítése:

A kurkumával elkevert lisztet elmorzsolom a zsiradékkal, majd a vízzel tésztává gyúrom. Kicsit pihentetem.

Töltelék:

A burgonyákat megfőzöm, majd meghámozom. Krumplinyomón áttöröm. Hozzáadom a fűszereket. A szezámmagot szárazon megpirítom és a masszához keverem.
A sárgaborsólisztet a végén teszem bele. Alaposan összeelegyítem.
A tésztát téglalap alakúra nyújtom, rákenem a tölteléket. Beigliszerűen feltekerem, majd éles késsel szeletekre vágom. Olajban kisütöm.

Lehet nagyobb adagot készíteni és nyersen lefagyasztani.


A recept eredetileg a Lét-tudatos konyha blogon szerepel és a Govinda szakácskönyve alapján készült.

Cukkinis zabpehelyfasírt

A fasírtot mindenki ismeri és szereti. Kirándulásokra, összejövetelekre ideális, a svédasztalról könnyen fogyasztható, ehető magában, vagy fogpiszkálóra felszúrt falatkákként, vagy körettel, salátával, stb.

Elkészíteni is nagyon egyszerű, csak ki kell cserélni a darált húst különböző

  • gabonákra, pl. zabpehely, köles, barnarizs, vagy
  • hüvelyesekre, pl. csicseriborsó, lencse, stb.
  • tovább lehet dúsítani reszelt/dinsztelt zöldségekkel, pl. répával, karalábéval, brokkolival, káposztával, stb.
Én vasárnap a zabot és a cukkinit párosítottam és magyaros fűszereket adtam hozzá.

Hozzávalók
  • zabpehely
  • víz
  • 1 fej vöröshagyma nyersen, 3 gerezd fokhagyma szintén nyersen
  • fűszerek: só, bors, szójaszósz, kömény, bazsalikom, majoranna, pirospaprika, babérlevél, vegán zöldfűszersó
  • dinsztelt hagymán megfuttatott reszelt cukkini
  • teljesőrlésű tönkölyliszt
A zabpehelyre vizet öntöttem (kb. 2 dl), és félretettem pihenni, hogy felszivja azt. Közben megdinszteltem egy hagymát, kicsit megfuttattam rajta a cukkinit - vigyázat, levet ereszt, amire nem biztos, hogy szükség van, attól függ, hogy mennyi vizet szívott fel a zabpehely! A hagymás cukkinit belekevertem a zabpehelybe, és fűszereztem és botmixerrel kicsit pépesítettem. Ha túl lágy, tönköly liszttel lehet szilárdítani, vizes kézzel formázni és már mehet is a forró olajba sülni.

Tipp: Ha nem ilyen nagyobb darabokat, hanem kis golyócskákat formálunk belőle, akkor falafelszerű lesz a kinézete. Fogpiszkálóval átszúrva, kis kenyérrel és uborkával alatta finom kis falatokat kapunk.

A recept eredetije a http://www.kreacica.blogspot.com/ oldalon található.

2009. március 23., hétfő


A gyerekeimkedvenc szülinapi tortája, megfelel a szép és a finom kategóriáknak is. Extra kívánságként epret követeltek rá - persze ez csak eperszezonban tökéletes! A mézes piskótaalapba pedig a kicsifiam kedvéért szelídgesztenye-, és édesharmatméz került. Ez egy különlegesen mély, karakteres ízt adott a tésztának.

És hogy a vegánsághoz hű legyek, a zselatin helyett (amit alapból utálok) bio pudingport és agar-agart használtam.

Vegán epertorta mézes tésztából

a tésztához:

30 dkg fehér tönkölybúzaliszt

20 dkg nádcukor

5 dkg növényi margarin

2 ek langyos méz (nálam ez 1 ek akác és 1 ek szelídgeszteny-édesharmat méz volt)

1 tasak foszfátmentes sütőpor (ez is jól vizsgázott)

2 dl rizstej

A cukrot és a margarint a langyos mézzel habosra kevertem, majd a 2 dl tejjel higítottam. A liszthez hozzákevertem a sütőport és az egészet a vajas masszához öntöttem. Simára kevertem, sütőpapírral bélelt tortaformába öntöttem (26 cm-es) és előmelegített sütőben 170 fokon, úgy 40 percig sütöttem. (Tűpróba nem árt)

60 dkg epret leturmixoltam, kevertem hozzá némi nádcukrot, majd egy mélyebb edényben a tűzre tettem. Csomómentesen hozzákevertem egy zacskó vaníliás pudingport és 4 ek agar-agart. Felforraltam - folyamatosan kevergetve persze - és néhány perc alatt készre főztem. Hűlés után a felét jó alaposan összedolgoztam 10 dkg növényi margarinnal, s ezt az adagot az időközben félbevágott piskótára kentem. Ráhelyeztem a tetejét, visszaraktam köré a tortakarimát, majd a krém másik felét a tetejére simítottam.

A tetejét étcsokiba mártott eperszemek díszitették.

Köszönet e receptért Ildi barátnőmnek.

Eredetileg a Sajtkukacon



Gondolom nem vagyok egyedül a "Mit egyen a gyerek reggelire" problémával. Most biztosan rengetegen sóhajtanak fel, hogy "Jaj, igen, ez aztán egy nehéz kérdés".

Mert ugye az tény, hogy valamit ennie kell. Szerencsére a lányom többnyire elvan a házikenyér+ feltét variációval, de a fiúk folyamatosan sütit ennének reggelire. Amit én nem szeretnék.

Mit csinál ilyenkor az "unatkozó" anyuka? Jól kiszúr a beste kölykökkel, és olyan reggelit készít, ami kimeríti a sütemény fogalmát, ugyanakkor rostban és gyümölcsben gazdag. Sőt, ha növényi zsiradékot használunk, még vegán is. Ja, és nem mellékesen: isteni!!!!

(forrás: a kedvenccé avanzsált Baked című remekmű)

Málnás-zabpelyhes szelet

a tésztaréteghez:

1½ bögre tönköly fehérliszt

1 bögre nádcukor

1¼ bögre zabpehely

¾ tk só

¾ tk sütőpor

½ tk szódabikarbóna

½ tk fahéj

¾ bögre sótlan vaj /növényi margarin

a málnás töltelékhez

¼ bögre nádcukor

1 citrom reszelt héja és leve

½ tk fahéj

2 ek liszt

500 g (mirelit) málna

2 ek olvasztott vaj/növényi margarin

A sütőt előmelegítettem 180 Cº-ra. Egy kb. 30x30cm-es tepsit kibéleltem sütőpapírral és a kezem ügyébe készítettem.

A tészta hozzávalóit az aprítómba tettem és néhány gombnyomással durva morzsává alakítottam - gép hiányában ezt minden bizonnyal kézzel is el lehet követni, de éljen a kényelem....

A morzsás tésztából kivettem egy bögrényit, a többit pedig nagyjából egyenletesen az előkészített tepsibe nyomkodtam. 12-15 perig sütöttem, amíg kicsit lekezdettbarnulni. Ezután kivettem és hűlni hagytam (a sütőt nem kapcsoltam ki, mert még szükség lesz rá)

Egy tálban kézzel alaposan összekevertem a málnát, a cukrot, a citromhéjat és levet, a fahéjat, és a vajat.

A málnás tölteléket egyenletesen a félig megsült tésztára terítettem, majd a félretett morzsát is rászórtam.

Visszaraktam a sütőbe és kb. 35-40 perc alatt készre sütöttem.

Miután kihűlt, remekül szeletelhető.

A bejegyzés eredetileg a Sajtkukacon.

2009. március 21., szombat

Avokádókrém


Az egyik legegyszerűbb zöldségkrém, ami mindig osztatlan sikert arat. Nagyon finom és nagyon gyors is, kell hozzá:
  • 1-2 avokádó,
  • néhány gerezd fokhagyma

Az avokádót félbevágom, kiveszem a magját, lefejtem a héjját, azaz kikanalazom belőle (ez a legnehezebb művelet a folyamatban), és ha kellően érett, villával töröm össze. Ha még keményebb akkor vagy pár napig még hagyom érni a konyhapulton, vagy botmixerrel zúzom szét. Megsózom, rengeteg zúzott fokhagymát teszek bele és kész is. Kis tálkában mártogatásra és tálalásra kész.

Megy hozzá a piritós, a tortilla chips, az abonett és a frissen sült házi zsemle is.

Jó étvágyat!

Ez a recept már megjelent a Cicaságok oldalon is.

Wellington-sült vegásan

Ez az étel nagy felfedezésem volt nemrégiben!:-) 2008. karácsonyára készült első alkalommal, és azóta már többször ismétlésre került. Remek fogadtatásra talált a húsevő rokonság körében is, olyannyira, hogy minden alkalommal mindenki! elkérte a receptet!:-))) Már alapból dupla adagban készítem, mégis pillanatok alatt elfogy az asztalról.:-)
Az alap recept tölteléke egy téliesebb megoldás, de a sütőtök-szezon múltával én pl. cukkinivel helyettesítettem legutóbb a sütőtököt. A variációk sorozata viszont végtelen!

Kétféleképpen javaslom a felszolgálást:
1. ÜNNEPI EBÉDEK alkalmával, egy ültetett ebédnél főételként, amikor is a sült mellé adhatunk köretként grillezett zöldségeket, krumplipürét és vega pecsenyelét.

2. SVÉDASZTALNÁL: mivel ez a sült hidegen is kiváló, ezért már többször előfordult, hogy előre megsütöttem, majd egy egyszerű öntetes zöldsaláta kíséretében került a svédasztalra.

Első alkalommal a teljes kiőrlésű leveles tésztát házilag készítettem, a receptjét ITT olvashatjátok.
Majd később fedeztem fel a 'Tante Fanny' márkajelzésű (pl. Spar, Kaisers) hűtött félkész tészták sorozatában a vegán verziójú, tehát állati fehérje mentes leveles tésztát is. Igaz, hogy fehér lisztből készül, de a búzaliszten, növényi zsiradékon, vízen és són kívül "csak" etil-alkoholt tartalmaz tartósítóként, így néha-néha egy gyors verzió keretében szerintem ezt is kipróbálhatjuk...

Ünnepi vegetáriánus Wellington sült
Hozzávalók (4 személyre):
3 ek. olaj
4 közepes burgonya
kb. 500 g sütőtök
2 db vöröshagyma
kb. 500 g gomba (nálam most vegyesen laska és sampinyon keverve)
1 cs. (450 g-os) parajpüré
375 g teljes kiőrlésű, vegán leveles tészta
növényi tej a tetejére
2-3 gerezd fokhagyma + olaj a parajpüréhez
fűszerek a zöldségek sütéséhez: só, rozmaring, kakukkfű, bazsalikom, borsikafű, tárkony (esetleg fokhagyma)

A vega pecsenyeléhez:
1 v.hagyma, felaprítva
2 ek. olaj
2 ek. teljes kiőrlésű búzaliszt
1 gerezd fokhagyma, összepréselve
450 ml zöldségleves
1 tk. élesztőpehely ('Solstar' az egyik legjobb)
1 v. 2 ek. szójaszósz (vagy helyette só ízlés szerint, ha szóját nem használ vki)
őrölt fekete bors, frissen őrölve

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. A spenót kivételével helyezzük a zöldségeket egy tepsire, spricceljük be a tetejét olajjal, fűszerezzük be alaposan, majd toljuk be az előmelegített sütőbe és süssük 30-40 percig, amíg a zöldségek kellően megpuhulnak és aranybarna színűek lesznek. Közben a spenótot futtassuk meg kevés felhevített olívaolajon, melybe tettünk kb. 2-3 gerezd összepréselt fokhagymát. Kenjünk ki olajjal egy kb. 15 x 10 x 7 cm méretű sütőformát. Rétegezzünk bele egy adag vegyes sült zöldséget, erre a spenótot, majd megint a sült zöldség másik felével betakarjuk.
A leveles tésztát nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagra, majd vágjuk akkora téglalapra, melynek közepére ráfér a sütőforma mérete, azt be is tudjuk majd takarni ráhajtva a tészta másik felét, plusz 1 cm-es szegélyekkel. Borítsuk óvatosan a sütőforma tartalmát a tészta egyik felére úgy, hogy 1 cm-es szegélyt üresen hagyunk körbe a külső széleken.


Miután levettük a sütőformát, hajtsuk rá a tésztára a másik felét, és zárjuk le a széleket körbe-körbe. Az esetlegesen leeső tésztadarabokkal fel is díszíthetjük a tetejét. A maradék széleket azonban sohase gyúrjuk össze, hanem egymásra rakva, nyújtófával nyújtsuk és hajtogassuk, amíg egy darabbá állnak. Én nyújtás után karácsonykor pl. karácsonyi sütőformával szaggattam belőle formákat, és azokkal díszítettem a sült tetejét.
A tészta tetejét kenjük be növényi tejjel. 180 fokra előmelegített sütőben sütjük 45-55 percig, vagy amíg a tészta megsül.


Vega pecsenyelé
Felhevített olajon süssük a hagymát kb. 5 percig, majd adjuk hozzá a lisztet és pirítsuk további kb. 5 percig, amíg a hagyma is dióbarna és puha lesz. Beletesszük a fokhagymát, majd fokozatosan hozzákeverjük a zöldséglevest. Felforraljuk és gyöngyözve főzzük kb. 10 percig. Belekerül az élesztőpehely, a szójaszósz és a bors, amit jól elkeverünk, és kész.

Forrás: Sainsbury's, Vegan Village

(Ez a recept eredetileg a Vegagyerek blogban jelent meg.)

2009. március 20., péntek

Almás-epres torta


Ezt az epres tortát Valentin napra készítettem el először, de tulajdonképpen az eper szezonja még csak most következik.

Az alaphoz:
1/2 csésze beáztatott mandula
1/2 csésze hántolt kendermag (vagy bármilyen más magféle, napraforgó, vagy hajdina)
1 csésze datolya
pici fahéj
pici só

A töltelékhez:
2 alma apró darabokra vágva
2 alma lereszelve
2 dkg szárított eper
5-6 szem fagyasztott eper
1-2 szem datolya apróra vágva
2 kanál citromlé
1-2 kanál agavé szirup vagy méz, vagy valamilyen édesítőszer, pl stévia

A "hab"-hoz
1 csomag (10 dkg) kesudió
1 fél citrom leve és héja
1 kiskanál vanília kivonat
1 kanál agavé szirup vagy méz, vagy valamilyen édesítőszer
kevés víz

A díszítéshez pár szem friss eper

Az alaphoz a dióféléket szárazon összeaprítjuk. A datolyát kevés vízzel simára turmixoljuk. A kettőt összekeverjük, édesítjük, ízesítjük, és egy masszát gyúrunk belőle. Kibélelünk vele egy sütőformát, és néhány óra alatt megaszaljuk. (radiátor tetején, vagy langyos sütőben, ha nincs aszalónk) Az alap kiszárítására azért van szükség, mert a töltelék levet ereszthet, és ha nem száraz az alap, akkor könnyen "tocsogós" lesz a végeredmény.

A töltelékez összekeverjük a hozzávalókat, ízesítjük, egy nem túl nedves, darabos masszát kell kapni. Az édesítéssel vigyázzunk, mert a datolya is édes. Lehet édesítő nélkül is készíteni, akkor több datolyát használjunk! Az aszalt eper az intenzív íze miatt került bele, de természetesen lehet friss, vagy fagyasztott eperrel helyettesíteni.

A habhoz a hozzávalókat a turmixgépben simára keverjük.

Összeállítás: Az alapra egy két evőkanál darált diót, vagy kendermagot szórunk, hogy a gyümölcs ne áztassa el. Ráterítjük a gyümölcsmasszát, majd a kesuhabot. Nem kell az egész tortát beborítani, mert így látszik az almás-epres töltelék. Tetszés szerint lehet díszíteni.


(Ez a recept eredetileg Gitta nyersétel blogjá-ban jelent meg.)

Mézes krémes tej és tojásmentesen


A mézes krémes gyerekkorom egyik nagyon nagy kedvence volt. Egy ideje azonban, amióta vegán süteményeket készítettem, sajnos le kellett mondanom erről a kedvencről, mert 1. receptem se volt hozzá, 2. bátorságom se, hogy én ilyesminek nekiálljak. Egészen 2008. karácsonyáig, amikor is engedve a családi nyomásnak, mégis nekifutottam. És nem bántam meg!:-) A karácsonyi vendégségek idején ez a süti vitte az abszolút prímet az antireformista kóstolók körében is!:-)))

Mézes krémes tej- és tojásmentesen
Hozzávalók:
A tésztához
400 g teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
4 ek. méz
1 kk. szódabikarbóna
1 kk. foszfátmentes borkő sütőpor
0,5 biocitrom leve
100 ml finomított olaj

Krém
500 ml rizstej
6 ek. fehér tönkölyliszt
250 g bio növényi margarin
200 g nádporcukor (ez rengeteg! Javaslom fokozatosan adagolni a cukrot a krémhez, és ízlelgetni, hogy saját ízlésünk szerint legyen édes!)
1 biocitrom reszelt héja
+ 1 csipet kurkumát is tettem bele, hogy szép sárga legyen a krém színe!

Karobmáz (1 csésze = 250 ml)
1 evőkanál tk. tönköly liszt
1/3 csésze víz
1/3 csésze bio növényi margarin
1/3 csésze barna cukor
2/3 csésze karobpor

Előbb a krémet készítjük el: a növényi tejben felfőzzük a lisztet. A margarint a cukorral és a citromhéjjal habosra keverjük, majd összekeverjük a felfőzött liszttel.
A tésztához kevés vízben feloldjuk a szódabikarbónát és a borkőport, hozzáadjuk a tészta alapanyagaihoz, és lágy tésztát gyúrunk. Ha szükséges, adjunk még vizet a tésztához. Egy órán át pihentetjük, majd három részre osztjuk, szinte papír vékonyságúra nyújtjuk. Egy sütőtepsi hátuljára!!! sütőpapírt teszünk, arra rakjuk a tésztát, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 8-10 perc alatt megsütjük egyenként a lapokat. Amikor a lap még langyos, mindig levesszük a papírról, mert különben kihűlve már töredezni fog!
Amikor kihűlt a tészta, megtöltjük a már előre elkészített hideg krémmel.
A karobmázhoz összekeverjük a vizet és a lisztet, majd közepes tűzön főzzük, míg besűrűsödik. Ha kicsit kihűlt, hozzákeverjük a margarint, a cukrot és a karobport. Még langyosan a kész süteményre kenjük.
FONTOS: a süteményt tálalás előtt kb. fél napig hűvös helyen állni hagyjuk, mert a mézes tésztának idő kell, míg megpuhul! Frissen szinte kőkemény és töredezik. Nekem kb. 2 nap múlva lett a tészta puha és a karobmáz kellően kemény. Amúgy napról-napra finomabb, a legjobb a 3. napon volt!:-)
Alapötletek: Vera receptje + Napfényes Alapítvány Sütemények
(Ez e recept eredetileg a Vegagyerek blogban jelent meg.)

2009. március 19., csütörtök

Hamis húsleves

Nincs mit szépíteni!:-) A magyar családok jelentős részénél még mind a mai napig a húsleves az egyik leghagyományosabb étel, ami vasárnaponként, vagy ünnepi ebédek alkalmával az asztalra kerül.
Be kell valljam, nálam a vegaság egyik elindító rugója volt, hogy tinédzserként totál meguntam a vasárnapi húslevesek és rántott húsok sorozatát.
Hát igen, a húslevest valójában sose szerettem!:-)
Ezt a receptet viszont mégis azért teszem fel ide, mert azok számára, akik vegaként is szeretnék a hagyományos magyar konyhát követni, illetve a gyerekeikkel megismertetni, jó alternatíva lehet.
Vigyázat, számomra vészesen autentikus az íze az eredetivel összehasonlítva!:-)

Vega hamis húsleves-félék másoknál:
Tökbél-leves daragaluskával Reninél
Gombagombócos zöldségleves Veránál

Vegetáriánus hamis húsleves
Hozzávalók (kb. 6 főre):

3-4 sárgarépa
3-4 fehérrépa
1 közepes zellergumó
2-3 szem krumpli
1 szelet kelkáposzta

Egyéb lehetőségek a zöldségekre:
1 kis fej karfiol
1 kis fej brokkoli
1 teáscsészényi borsó
1 teáscsészényi kukorica
1 teáscsészényi vágott zöldbab
250 g kelbimbó
1 fej vöröshagyma héjastul
3 gerezd fokhagyma

1 mk. köménymag
1/2 mk. majoranna
3 babérlevél7-8 szem szegfűbors
1 tk. curry
3 szem szegfűszeg
kurkuma a sárga színhez

3-4 ek. olívaolaj
levesbetétnek: tojásmentes tönköly cérnametélt

A zöldségeket megtisztítjuk, feldarabolni csak a a zellert kell 2-3 darabba. Feltesszük főni az összes zöldséget hideg vízben a fűszerekkel együtt, a borsó és a kukorica kivételével. Amikor már majdnem kész, szórjuk bele a borsót és a kukoricát is. Fontos, hogy ne főzzük szét a hozzávalókat! Amikor kész, a tetejére öntjük az olajat.
Tipp: levesbetétnek a tésztán kívül kínálhatunk korpás búzadarából készült galuskát, vagy esetleg külön megfőzött hajdinát.
Forrás: Marcsi levese + Kismama Babakonyha
(Ez a recept eredetileg a Vegagyerek blogban jelent meg.)

2009. március 16., hétfő

Húsvéti vegán hamis tojás

A Hús-vét és a vegánság kapcsolata már önmagában is egy igen érdekes szófordulat...:-) Ennek ellnére a vegák is esznek Húsvétkor!:-)
A régi hagyományok szerint sonkát tojással, körítésként pedig retekkel és újhagymával, Nagyszombat délutánján illdomos fogyasztani uzsonnára.
Ennek a párosításnak egy remek alternatívája a kurkumás tofutojás esetleg készen kapható gabonasonkával, vagy tofusonkával (utóbbira recept később). Friss házikenyérrel és tormakrémmel (receptet lsd. alul). A tormakrémre tett bazasalikomlevéltől pedig nagyon finom bazsalikom aromájú lett a torma. Nekem nagyon ízlett mindegyik összetevő!:-)

Húsvéti vegán hamistojás
Hozzávalók (4 főre):
30 dkg tofu
olívaolaj
kurkuma

A tofut fél centis szeletekre vágjuk. A szeleteket vágódeszkára helyezzük, és közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszúrjuk. A leeső részeket eltávolítjuk. A tofukarikákból kis méretű pogácsaszaggatóval kiemeljük a közepét, melyet kurkumás olívaolajban pácolunk egy napig a hűtőben. Egy nap múlva a sárga korongokat visszahelyezzük a fehér gyűrűk közepébe. Az így elkészített tojás-szeleteket elhelyezzük egy lapos tányéron a vega sonka szeletekkel együtt.

Húsvéti tormakrém
Hozzávalók:
1 szál torma
2 mk. kukoricakeményítő
a hamis tojásból megmaradt tofudarabok
1 tk. tormapor
1 bio citrom
A tormát megtisztítjuk és lereszeljük. 2 dl desztillált vízben feloldjuk a keményítőt és felfőzzük. Amikor kihűlt, hozzákeverjük a megmaradt tofudarabokat, amelyeket villával összetörtünk, vagy péppé daráltunk. Hozzáadjuk a tormaport, a reszelt tormát és a citrom kifacsart és leszűrt levét. Ha a mártást keményebbé, krémszerűbbé akarjuk tenni, akkor több keményítőt használunk. A krémet kis méretű fagylaltkanállal, vagy krémzacskóból, különböző díszítőfejjel adagolhatjuk retekkarikákra.


Húsvéti vajkrém
Hozzávalók:
biomargarin
metélőhagyma, apróra vágva
fűszerpaprika
chili
wasabi (halvány zöld japán torma)
friss zsázsalevél
mustárlevél
friss csírák (hagyma, zeller, mustár, zsázsa, lucerna)

A biomargarinba keverhetjük az apróra vágott hozzávalókat tetszőleges arányban.


Forrás: Herbáció Magazin 2008/1.

(Ez a recept eredetileg a Vegagyerek blogban jelent meg.)