2009. április 17., péntek

vegán fagyi

20090407 vegán fagyi közeli

Minap leültem a gugli elé fagyizni, ám nem sikerült. Mindenki ír tejmentességről, fagyiról, még recepteket is találtam, ám sehol egy tipp, egy cím, hogy hová menjen ez ember. Bevallom – így utólag már teljesen nyilvánvalóvá vált – a gondolat hajtott, hogy lenni kell min. egy helynek, ahol ilyesmi terem és árusítják. A fagylalt maga – feldolgozottságánál fogva – a táplálék kategória szélére esik: egy fürt málnát már nehéz felismerni a tölcsérben.

Emlékeim között turkálva többször beugrott, hogy hallottam a Csaba utcában (a Moszkva mögött van a Városmajor szélén) egy helyről. Istennek hála a Csaba utca oly' rövid, a keresőben meg lehetett találnom a fagylaltozót. Rövid telefonnal lecsekkoltam, hogy ők a vegán fagyisok, náluk készül vegán fagyi. Nem is egyféle! Egy-két napra rá megjelentem náluk a délutáni csúcsban, ahol csak addig jutottunk, hogy megbeszéltük a keddi nyitás előtti időpontot beszélgetésre, fotózásra.

20090407 vegán fagyi totál

Az Artigiani Gelatiról sokat lehet olvasni a neten, hallani a városban. Ez általában a milyen jó náluk a fagyira korlátozódik, esetleg a megnyertek ilyen-olyan díjatra. Szóval itt az ideje, hogy bocimentes szempontból fussak neki(k).

20090407 vegán fagyi pult

Tizenkilenc éve, 1990. július 28. óta tart nyitva az Artigiani Gelati, mondhatni, egy generáció nőtt föl a főzött fagylaltjukon. Arról beszélgettünk, hogy a gyerekek – és a szülők – kedvencei is fejből mentek, mélyre ró ennyi idő.

Hat éve „tejmenteskednek”. Az a csodálatos benne, hogy belső késztetésből, életviteli okok miatt gyártanak így is fagylaltot, a piaci célokat – úgy éreztem – másodlagosként tartják számon. Épp most kerül az üzletbe egy új, vegán pult, mert az előírások szerint nem lehet (ennekelőtte sem lehetett) együtt tárolni bocitejes és növényi tejes termékeket, ilyen például a vegán vanília fagyi, ami rizs- vagy szójatejből készül, növényi tejszínnel. A nem-krém fagylaltok amúgy is víz alapúak, sorbet-k: citrom, görögdinnye, körte, menta-lime. Kapható még a krémesek közül növényi csoki és karob fagyi, eper, mogyoró. Rendelésre 1-től 3 kg-ig készítenek fagylaltot, elvihető, nagyon jól be is tudják csomagolni ...a rutin és az évek :) Specialitásként megemlítem a zeller-szóját :)

20090407 vegán fagyi hosszú

Ha már fagyi, akkor a tölcsérekről is említést teszek: kétféle tojás és tejmentes tölcsérük van, amiben kérhetünk.

Ez a fagyizó gyors desszert-megoldás lehet egy ünnepi ebédnél. Persze első fogásnak, hogy rendjén menjen az emésztés, és :) kevesebbet is kívánjunk enni utána.
Szóval „étkezés” gyanánt – őszintén: örömszerzésből – tessék elmenni hozzájuk:

Amedán KFT. ♦ Budapest XII., Csaba utca 8.+36 1 212 2439
nyitva vannak 10:30-18:00 óráig, júniusban és júliusban havonta fél-fél órával tovább

20090407 vegán fagyi portál

(forrás: Nyersfőve)

8 megjegyzés:

  1. És mennyibe kerül 1 gombóc?
    Csak kíváncsiságképp...

    VálaszTörlés
  2. Én évek óta járok hozzájuk-nagyon tiszták, és elhivatott fagylalt készítők:)
    nem olcsó-de mindenképp az egyik(ha nem a)legszinvonalasabb fagylalt Budapesten.

    MGL

    VálaszTörlés
  3. Szerintem majdnem mindegy az ár olyankor, amikor az egyik gyerek ehet fagyit, a másik meg nem, mert tej és tojás van benne. Itthon én is készítek vegán fagyit, de az mégsem ugyanaz, mint az utcán tölcsérből enni. Mi mindenképp elkirándulunk a Csaba utcába. Nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. most fedeztem fel, ha megnézed nagyban a második képet, akkor látni lehet az ártáblát: 1 gombóc 280.-. kár, hogy alig van ilyen hely, az meg még nagyobb kár, hogy ami létezik, az is ennyire el van dugva. szóval köszi a tippet.

    VálaszTörlés
  5. Saját bőrömön tapasztalom, hogy ez a világ legjobb fagyizója. Nagyon jó a kiszolgálás, családias a hangulat és itt mindíg történik valami. A lényegről, a fagyiról már nem is beszélve.(nem is csoda a sok kupa és oklevél). Az alap fagyiktól(csoki, eper, vanília), az igazán extrém fagyikig(gorgonzola sajt dióval mascarponéban, mojito, pezsgő, levendula rozmaring,zacher...), és gondolnak a vegán emberekre is, és a tej érzékenyekre( szója és rizstejes fagyi, 4 féle ízben: csoki, eper, vanília és mogyoró).

    VálaszTörlés
  6. Csak azt sajnálom, de nagyon, hogy mindez Budapesten van. Szegeden miért nincs ilyen?? De jó lenne!

    VálaszTörlés
  7. sziasztok én is fehérje érzékeny vagyok és már régóta keresek ilyen fagylalt és sütemény recepteket de hiába.Egy-két weboldalt írnátok ha ti tudtok?
    Előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  8. Amit ajánlani tudok:

    http://www.napfenyesetterem.hu/
    http://www.napfenyescukraszat.hu/

    Teljesen vegán: tej és tojásmentes, és nagyon-nagyon finom!

    VálaszTörlés